Happy Bourse Day

Azt az írói feladatot kaptam, hogy írjak a relativitásról. Teljesen lebénultam, és kerestem a frázisokat. Aztán visszaadtam a megbízást. Mondták, azt nem lehet, így tovább agyaltam, hogy minden relatív, meg ilyenek. Eszembe jutott Einstein. Ha jól emlékszem, volt az elméletben egy olyan passzus, hogy ha a földről elindulva gyorsabban haladunk a fénysebességnél, akkor visszafelé tudunk az időben haladni. Gyorsan be is ugrottam a rakétámba, és gondoltam végignézem életem filmjét.

A következőt láttam:

Kinyitottam egy word dokumentumot, majd lecsaptam a laptopom fedelét. Ásítottam egy nagyot, majd bementem a hálószobába, ahol a kisebbik fiam álomba simogatott. Aztán arra ébredtem, hogy nagyon fáradt vagyok, és a szemem dörzsölöm, mert éppen a tévé távirányítóját piszkálom. A film egyre unalmasabb volt, aztán elkezdődött. A fürdőszobában törölgettem magam, hogy bemehessek a kádba, hogy izzadtan kimászhassak belőle. A pocakom úgy tele volt, hogy elkezdtem vajas kenyeret enni, mire rettentő éhes lettem. A tükörben nézegettem a karizmon és valószínű, nem találhattam túl erősnek magam, mert rögtön ez után ráfeküdtem egy súlyzópadra és lökdösni kezdtem a vasat. Úgy folyt rólam a víz, hogy teljesen szárazon leszálltam a fekvő izéről és megint a tükör előtt találtam magam. Gyorsan peregtek a képek. Megint tele gyomor, ami miatt éhes lettem, majd jött a reggeli kávé. Aztán megint a kisfiam simogatott álomba. Egyre gyorsabban haladtam. Valaki felfedezhette a kopaszság ellenszerét mert kezdett visszanőni a hajam. Majd fiatalon arra vágyakoztam, bárcsak lennék kicsit öregebb. Majd én keltegettem egy fiatal nénit, aki ettől aztán mély álomba merült. Aztán szünet.

Mi volt ebben relatív? Sok-sok relatívság van itt kérem szépen. Elindultam ugye és mégsem haladtam. Vagy egy értelmes írást akartam összehozni és elég bugyuta lett. Egyébként meg hiába írok bármit, az olvasó úgy is csak saját magát látja, hallja benne. Minden gondolat minden történet csak róla szól. Én vagyok Winettou és én vagyok Zorró is. El se tudja az olvasó képzelni, hogy rajta kívül még más is létezik. Együtt élünk ezen a földön, vagy ebben az univerzumban, de mindenki csak a saját kis világában létezik. És ez vetül vissza is. Az én apukám/anyukám, az én fiam/lányom. Csak az én családom. Csak az én csapatom. Csak az én népem. Csak az én vallásom. És amikor az egyén eljut idáig, akkor jön az, hogy ÉN. Ez az igazi áramlás. Nem mozdulok ki önmagamból és mégis önmagamba térek vissza. Lehet, hogy ez a relativitás elmélet?

Szép napot a hallgatóknak. Éppen ebben a pillanatban érkezik meg hosszú útjáról a Nagy Utazó. Kapcsolom helyszíni kollégámat, hátha mikrofon végre tudja kapni Szindbádot. Jó estét Laci.

Jó estét Éva, jó estét a hallgatóknak. Nagy itt a nyüzsgés és mindenki Szindbádot akarja, de Ő itt áll mellettem és fáradtan ugyan, de vidáman néz az Őt villogtató kamerákba.

• -Üdvözöllek Szindbáb, milyen volt az utad?

• -Amilyen a többi. Az indulás és az érkezés mindig feszültségekkel jár. A készülődés, a várakozás, hogy minden rendben lesz- e, sikerül- e teljesíteni a célt. Meg ilyenek. Az út maga az, amiért az egészet érdemes csinálni. Az első útjaimon annyira félreértettem mindent, hogy gyötrelem volt az egész. Már majdnem felhagytam vele, és elkezdtem politizálni.

• -Mi volt a baj?

• -Csak a célra koncentráltam. Mindent a célnak rendeltem alá. Az indulás okozta feszültséget egyszerűen aggodalommá alakítottam át. Az utat pedig a türelmetlenség felhője borította be. Az igazi csalódás a megérkezés volt. Sosem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt elterveztem. Néha apróbb, néha komolyabb eltérések szegték kedvem. Idővel viszont rájöttem, hogy az út maga, ami mindig más. Ettől kiszámíthatatlanná válik, olyan, mint a Nő. A tengerre ez általában igaz. Nem azt mondom, hogy könnyű az út. Az embert rendesen próbára teszi. A megérkezés mindig ugyan az. Ha megérkeztünk, akkor kiderül, hogy a zsákmány zsíros vagy sovány, de mindig ugyan az. Meglepetés nincs benne. Szakad a célszalag, és ünnepel a tömeg. Elöl állnak a könnyű prédák. A matrózaim nem is mennek beljebb. Rum és olcsó szerelem.

• -Ha már itt tartunk, Szindbád. Mi a véleményed a szerelemről?

• -Sokan szerettek, de én nem hiszem, hogy egynél többet szerettem volna. A szerelem nekem a cél. Ezt a célt viszont nem akarom elérni, mert akkor vége lenne az utazásaimnak. Én önző vagyok, és ebben a szegmensben is az utat szeretem. Mondhatom, neked ifjú barátom, ez az út a legizgalmasabb út, amin valaha részt vehetsz. Eldobott asszonyok és gyerekek jelzik, hogy többen koncentrálnak ebben is a célra, mint magára az útra. A cél mint mindig, itt is ugyan az. Csalódás és kudarc. Készülődés az elején, és félelem. Ez elveszi a józanságunkat és az utat átugorja a türelmetlenség. Amikor vége a mézesheteknek, a célszalag valamelyik felet elkezdi fojtogatni. Egymást okolva távolodnak egymástól. Ahelyett, hogy szépen utazgattak volna a következő állomásig, ott meg ment volna tovább mindenki a maga pályáján tovább.

• -Barátság?

• -A barátság teljesen más. Ott nincs cél. Nincs készülődés. Találkozás van, együtt haladás és szétválás. Sok barátom volt, van. Hogy én barátja voltam- e valakinek, ez nehezebb kérdés. A szerelemben, az igaz szerelemben ha elmúlnak a birtoklási problémák, kialakulhat egy ilyen fajta viszony, de ilyennel én még nem találkoztam.

• -Magányos vagy Szindbád?

• -Nekem a magány az, amikor mindenki csak kapni akar. Vagy akkor, amikor én is csak kapni akarok. Akkor vagyok magányos, amikor nem tudom mi a magány ellentéte. Amikor adni akarok és adni akarnak, akkor megtörténik a csoda. Ez velem csak út közben történik meg. A készülődés és a megérkezés a kapni fázis. Az út az adni. Aki kapni akar, az érkezzen, aki adni, az haladjon. Amikor adsz, akkor kapsz a legtöbbet. Amikor csak kapni akarsz, akkor nem adsz semmit.

• -Mikor lesz a következő út?

• -Van itt a városban egy gyertya fényes állomásom. Hajnalban meg indulunk tovább.

• -Köszönöm szépen a beszélgetést, a fényesség legyen veled Szindbád, stúdió!

A buddhizmus nem egyenlő a szegénységgel. Ha ma Indiából Buddha el akarna utazni Kínába, valószínűleg nem gyalog menne. Nem lennék meglepődve, ha Láma Olénak lenne mobilja vagy laptopja. Biztos egyéb befektetései is vannak. A vallások ugyanúgy fejlődnek, mint minden más. A munkát egyébként mindenhol az alázat és a szorgalom megtestesítőjének tartják. A kungfu szó is valami hasonlót jelent. Rossz fordításban folyamatos és eredményes munka. Nekem a tőzsde munka, meg élvezet. De a legjobb szó, a játék. Más vállalkozások teherautóba, ingatlanba, gépekbe stb. fektetik a pénzüket. Az én vállalkozásom a tőzsde. Praktikus, mert itthonról csinálom. Együtt vagyok a családommal. A munkahelyem 30 másodpercre van az ágyamtól. Kényelmes ember vagyok.

A pénz önmagában nem rossz. Egyfajta energia. Általában a pénzhez fűződő viszonyunk a rossz. Az érzelmeink a rosszak. Az elektromossággal nincs érzelmünk. Felcsapjuk a kapcsolót és kész. Pedig mennyi szépet kapunk tőle. Este tudunk olvasni az ágyban, meleget ad, utazhatunk általa., stb. A pénz ugyan ez. Mégis mennyi gyötrelmet okoz, ha kevesebb, mint amennyi kell, és az is, ha több van belőle. Nehéz kérdés az, hogy hogyan lehet egyensúlyban tartani a hozzáállásunkat. Talán vegyünk elő egy régi receptet. Amikor több van, akkor elteszünk belőle készülve egy soványabb időszakra. Amikor pedig soványabb időszak van, megpróbálunk kevesebb energiát elhasználni. Mindenben, amit manapság csinálunk, egy csomó feleslegesség van. Túltápláljuk magunkat, aztán meg drága pénzért fogyókúrázunk. A rengeteg kidobott étel maradékról ne is beszéljünk. Hegyekben áll a szemét. A természeti népek mindent elhasználtak, lehetett az állat vagy növény. Veszek 20 deka szalámit és a csomagolás meg a tartósító többe kerül, mint maga a hús. Nem tudom, hogy igaz- é de azt hallottam, hogy egy tescós zacsinak az előállításához egy liter víz kell. A víz egyébként is kényes téma. Lesz. Még a mi életünkben. Egy professzor mondta, hogy a jövő embere megrökönyödve olvassa majd, hogy ma Kovács néni ivóvízzel öblíti a wc.-jét.

Buddha és a pénz, nem létező kérdés. A pénzhez való viszonyunk, az igen, ott a sok kérdés.

A hétvégén olvastam egy OSHO írást.

A címe: Az egyetlen kötelesség. Így folytatja: Egyetlen dologról kell mindig gondoskodnod, ez az egyetlen kötelességed: legyél boldog. Sajnos nagyon rövid írás, és nem fejti ki rendesen hogyan gondolja. Teljesen természetesnek és egyértelműnek gondolja. Egyszerűen nem tehetünk mást. Elnézést, hogy magamról példálózok, de engem egyetlen cél hajtott az egész életben, szabad akartam lenni. Olyan munkát választottam mindig, ami szabadságot tudott biztosítani. A szabadság fogalma azért megér egy kis tisztázást. Nem saját gondolat, de a magamévá tettem. A szabadság nem azt jelenti, hogy mindent megtehetsz. A szabadság azt jelenti, hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz. Ez nekem iránynak megfelel. Dolgozni, pénzt keresni kell. Fiatal korom óta közel állnak hozzám a művészetek. Kirobbanó tehetségem és/vagy szorgalmam nem volt. Megelégedtem azzal, hogy a termékeim üzletek polcain kerüljenek eladásra. Nemesebb célok mindig piszkáltak, de a pénzkeresés szent feladatával elhessegettem ezeket a célokat. Így én magam nem kerültem komolyabb iskolákba, (szerencsére a nagylányom folytatta, és neki volt elhivatottsága is a szorgalma és a tehetsége mellett) és hagytam magam más pénzszerzési hivatások miatt kiszorítanom a művészeti piacról. Az én döntéseim eredménye volt. Én akartam így. Hogy jó- e, az már más kérdés. A keresett pénz mindig kevés, mindig elfogy. Ami marad, az az üresség. Egy dolog viszont megmaradt. Ez pedig a szabadság. A tőzsde és az írogatás adja meg számomra azt a szabadságot, amit szerettem volna. Írok, ez kielégíti a kreativitásomat. A tőzsde meg talán fedezi a kiadásaimat. Nem kell tartanom a főnökömtől, a hülye ügyfelektől. És még a válságok is az én zsebemre dolgoznak. Mindehhez nem kellett embert ölnöm, vagy örökölnöm milliárdokat. Egyszerűen elhatároztam, hogy tőzsdés leszek. Elvégeztem vagy 20 tanfolyamon. Még most is elmegyek évente legalább kettőre, összeraktam egy kis spórolt pénzt. És hat évem 100 százalékos koncentrációja kellett hozzá. Csak ezzel foglalkoztam. Ezzel keltem, ezzel feküdtem.

Saját tapasztalatomból tudom mondani a következőket. Minden a felelősségvállalással kezdődik. Én vagyok a felelős. Nem a komcsik és nem a szélső jobb. Csak én. Ha elmúltál harminc, akkor az, ami most körülötted van, az a Te terméked. Vagyis mindenért Te vagy a felelős, Te vagy ludas. Ahol most tartunk, egy vagy több korábbi döntésünk következménye. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor tudunk tovább lépni. Ha most nem csinálsz semmit, az is döntés. Ha halogatsz tovább, az is döntés. Érted már, mit akar OSHO mondani?

Az egyetlen dolog, amiről gondoskodnod kell, az egyetlen kötelességed: legyél mindig boldog.

Egy blogon találtam!

( http://www.willtord.hu/pages.php?page=NL&archiveID=558 )

Ezt muszáj megosztanom veletek!

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
-Nos, mit gondolsz erről az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebből?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek.
Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.

Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette.
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.

Az, hogy az énségemnek tudok örülni, vagy magyarosabban fogalmazva: ELFOGADOM MAGAM, az hosszú út (viaskodás) következménye.

A suliban az egyik osztálytársam szerettem volna lenni, mert volt neki egy szalagos magnója, és jó fejek voltak a szülei. A házban volt egy fiú, aki jól nyomta a focit, ettől nagyon népszerű volt.  Szívesen cseréltem volna vele is. A gimiben az előttem ülőnek volt egy eredeti Wranglerje. Amerikából küldték neki.

Számtalan helyzet volt a másokban többet látok attitűdből. Aztán volt egy kollegám, aki nagyon művelt volt. És persze ezért irigykedtem rá. Összebarátkoztunk és Ő lett az első „mentorom”. Ő adta a kezembe sorban a szerinte fontos könyveket. (nem volt nehéz dolga, mert előtte csak a Winnetou-t olvastam, igaz kétszázötvenszer).

Aztán már én választottam az utat az olvasás világában. Például én szakkönyv imádó vagyok. Ha kitalálok valamit, először elolvasok egy pár, a témában megírt könyvet. Ez nem biztos, hogy mindig célravezető, mert sokszor elfordultam a témától az olvasmányok miatt. Ilyen az MLM is. Szuper dolog,  de nem nekem való. Ez egyértelműen kiderül a negyedik sikerkönyv után.

Viszont az MLM tanulmányozása során „megismerkedtem” Brian Tracy-val. Az egyik oldalon butaságnak tűnő kérdést feszeget. –Mit csinálnál, ha megtudnád, hogy 1 éved van hátra az életedből? Kit keresnél fel, meg? Hova utaznál? Mi lenne a fontos számodra az elkövetkezendő évben? Aztán hosszú oldalakon elemzi. És ezt tettem én is. És tedd most Te is. Kapcsold ki a gépet, vegyél elő 5 percet, szánj rá több fehér oldalt.  Írj, és gondolkozz, és gondolkozz, és írj.

Aztán valahogy túl egyszerűen zárja le a dolgot. Ha jól átgondoltad az egészet, és teleírtál legalább egy oldalt, akkor CSINÁLD AZT, AMIT LEÍRTÁL. Ez a legjobb, amit tehetsz, amit tenned kell. Mert hangsúlyozom: ha jól átgondoltad az egészet, és teleírtál legalább egy oldalt, akkor az az életed. Azt kell tenned. Tégy úgy, mintha egy éved lenne hátra. Nem fogsz siránkozni többet. Vannak olyan céljaid, amit elérhetsz, és vannak olyanok, amit nem. Vajon melyikre fogsz időt áldozni? Ha tovább siránkozol, akkor ez a jó neked, ezt akartad. De akkor ne csapd be magad, hogy Te meg akartad mászni a Mount Everest-et.

Ne érts félre. Ha hegyet akarsz mászni, nem indulsz neki a legmagasabbnak, hanem elkezded a kondit építeni. Először csak elkezdesz futni. Mit gondolsz, egy év alatt fel lehet készülni arra, hogy megmászd a Mount Everest?

Vannak grafitik, amik szellemesebben fogalmazzák ezt meg. Ma kezdődik életed hátralevő része, vagy egy alapfilmből vett gondolat: Carpe Diem. A bibliát sokan idézik, mert sok jó gondolat van benne. Természetesen van idevágó passzus. (Nem Ezékiel). A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. MA.

Kapcsold ki a gépet, öt perc, papír, toll. A többi a Te munkád. Vissza se gyere többet.

-Abo-

Megnéztem ifjú korom egyik kedvenc filmjét újra. (Bonnie and Clyde) Úgy emlékeztem, hogy rettenetes, brutális és véres. Nagyon furcsa érzés volt, borzongtam amikor kezdődött. 

Természetesen régen szerelmes voltam Faye Dunaway-be. (IS)

Ez az egy kellemes emlék nem változott. És persze a film is nagyszerű. De valahogy csalódott voltam. Ezt a csalódottságomat akkor értettem meg, amikor a fiaimmal leültem vasárnap délelőtt tévézni.

Egy középszar bábfilmben több brutalitás van, mint Amerika egyik leghíresebb gengsztertörténetében. Azé’ ez már durva.

Majd (természetesen) reklám! Az egyik spotban még tartósabb frissességet ígérnek a mosott ruhának (mint mosatlanul?!?!). Ha valakinek volt már szerencséje vidéken találkozni olyan napra kirakott, szellőztetni való ruhával, aminek még fehér a színe minden fehérítő nélkül, akkor tudhatja, hogy annál a friss illatnál/szagnál élvezhetőbb nincs.

Van egy vicc:

Emberünk feltalálja a borotválógépet,

- a páciens beteszi a fejét a gépbe, és az szépen körbeborotválja -mondja a feltaláló.

- de hát mindenkinek más a fejformája.

- először igen.

Így vagyok én is ezekkel a dolgokkal. Miért törekszenek arra, hogy ugyanolyan marha legyek, mint a többi médiafüggő? Tegye fel a kezét az, aki mostanában bármilyen keserű dolgot fogyasztott. A kávé cukorral nem érvényes. Sós, édes, kész. Sőt megsózzuk a paradicsomot és megcukrozzuk az epret.

Aztán meg ne legyek büdös egy edzés után, mert akkor nem fog szeretni a NŐM? Ekkora baromságot! Hát egy izzasztó, gyötrelmes focizás után inkább egy gyöngyöző sörre vágyok, mint a másik nem frissentartó parfüm bűzére.

Az összes inger, ami ér azt sugallja, hogy szar vagyok. Kopaszodom, sörpocakom van, nincs meg a legújabb mobilom, nem eszek naponta a mekiben, és be kell vallanom, néha igen is a a perem alá dolgozok. Lehet így tovább élni?  Vagy vegyem meg a 100. hajnövesztő szert? Sajnos az elmúlt évek 99 csodáját kipróbáltam, de azt hiszem, marad a régi bölcsesség, miszerint nincs kopasz fej, csak seggig érő homlok. Különben is, a hajhullást csak a padló állíthatja meg.

Vagy vegyem meg a tévézés közben is hasizmot generáló kütyüt? Sajnos abból is vettem már egy párat. De az idő előrehaladtával már egyre kevésbé ér körbe a hasamon. Lehet, hogy bennem van a hiba, és én csinálok valamit rosszul??

Egy másik kedvenc filmemben van egy mondat, ami valahogy így hangzik. – Nagyon örülök, hogy én, én vagyok. Tegyünk mi is így. Keressük meg azt, amit a borotváló gép el akar tüntetni, és ne hagyjuk magunkat. Ha beszállunk, és hagyjuk, hogy a piacgazdaság másoknak hasznot hajtó gépezete minket is elsodorjon, úgy járunk, mint Bonnie és Clyde.

Kimegyünk a divatból. Ha nem szaladsz a trend után, akkor egyszer csak Te leszel a trendi. Mint az óra, amelyik áll. Naponta kétszer pontos időt mutat. A többi meg a perem alá való.

-Abo-

Ui: Az előző írásomban azt ígértem, hogy csak jó dolgokról írok. Most joggal kérdezed ebben mi volt a jó. Hát az, hogy én, én vagyok!!!!!!!!!!!

Ma új életet kezdek! (Ezredszer.) Csak jó dolgokról írok ezen túl. (Vagyis, mindenről.) Az élet általában szép.                

AZ ÉLET SZÉP! Minden, ami ma történik, az a tegnapi törekvéseim eredménye. Minden, ami ma történik, az én eredményem. Engem igazol, én vagyok érte a felelős.

Ki mint vet, úgy arat. Szép ez a magyar nyelv.

Ha valami bosszant, az csak az én rövidlátásom következménye. Hosszútávon minden kisímul.

Köpködöm a médiát és én is bulvárkodom, hogy jobb legyen a nézettségem. Ma is egy igazi bulvártémát akartam -még melegen- csapra verni, de kiültem a napra és megvilágosodtam. (Ha módom van rá, mindig a szabadban írom meg a vázlatokat, mert akkor nem kell szemüveget használnom.)

Az ember mindig vágyik a jobb dolgokra. (EZ NEM IGAZ.) Az ember mindig jobbra vágyik, mint ami van. Talán Pilinszky mondta valahol, hogy tanuljunk meg vágyni a saját dolgainkra.

A cél- orientáltságunkkal lehet a probléma. (A kelet is az utat tartja fontosnak és nem a célt.) Népszerűtlen leszek a sikeroktatók körében, de a folyamatos célkitűzések tesznek minket stresszessé, depissé vagy alkoholistává.

Néztem a hétvégi meccset. Végig izgultam az egészet, miközben a szpíker 1:1 után folyamatosan csak  “lenne már vége”, meg a hasonló mondatokat skandálta. Ha nem az eredményre koncentrál, akkor végig élvezi és a “jaj, csak vége ne legyen” mondat jött volna a mikrofonjából.

Lehet, hogy nem (csak) a célkitűzéssel van a baj, hanem a pozicionálással (is). A magyar foci nem éppen felfelé menő ágban van. Ha a lelkesedést és a hajtást néznénk, teljesen elégedettnek kell lennünk a csapattal.

Milyen szépen süt a nap. Nincs bántó hőség, de még érezni a sugarak erejét.

A magyar foci tükörképe az egész országnak. Acsarkodó szurkolók, színvonaltalan létesítmények. Van néhány túlfizetett szereplő, de inkább egy elszegényedő, adóssággal küszködő bagázs az egész. És ez teljesen karmikus, szintén. Egy vezető négy évig dirigálja a válogatottat, mert rövidtávú eredményre törekszenek. Túl nagyok a célok, rossz pozicionálással.

Voltaire azt mondja- minden úgy jó, ahogy van. Ennél jobb kiinduló pontot nem is találhatnánk.

Nem szeretek magammal példálózni, de most jobb nem jut az eszembe. Rengeteg mélypont volt már az életemben, ahonnan mindig magasabbra kapaszkodtam. Amolyan macska, meg a talpa, meg a bukás- féle sztori az enyém. Van egy barátom, aki csak a kudarcaimat tolja az arcomba. Nem lehet véletlen ez a rengeteg pofára esés- mondja. Ez is egy megközelítése a dolgoknak, és biztos velem is van baj. Én valahogy többször is belelépek ugyanabba a folyóba. A saját hibáimból sem tanulok, nemhogy máséból. A tőzsdén is sokáig „légytréder” voltam. De rájöttem, ha kellően makacs vagyok, és újra és újra nekicsapódok az üvegnek, akkor előbb- utóbb valaki csak kinyitja azt a KURVA ablakot.

Idén sem lettem csokibarna, mert a bőrrák meg a félsz (tőle) bekergetett a szobába, de most itt ülök a fényben, és az őszi nap minden ajándékát élvezem. Csukott szemmel a nap felé fordítom a szőrös, borostás kopaszodó fejem, és arra gondolok-  

A FÉNYESSÉG LEGYEN VELÜNK.

-Abo-

Mi a baj a spiritualizmussal mostanában? Elsőre a válasz csak annyi, hogy menj már a …… az ilyen baromságokkal. A mai tech és tudományos szinten akarsz nekem ilyen olcsó szart eladni? Amikor gyerek voltam (a komcsikánaánban- max csak kereszténység az is inkább tűrve, mint javasolva) hallottam olyat is, hogy az űrhajósok biztos találtak volna bizonyítékot a túlvilág létezésére. Azért a mai helyzet nem ilyen bizarr. Szóval, mi a baj a spiritualizmussal mostanában? A válasz lehet, teljesen egyszerű: hogyan férne össze a gondolkodás a fogyasztói lobbival? Az összes vallási irányzat önmérsékletre, visszafogottságra tanít. Tanítana. Nem véletlen, hogy a klímaváltozást sem bírjuk megállítani, hiszen még az egyezményeket sem hajlandók a kormányok aláírni a rövidlátó politikájuk miatt.

A mai én mindent akar. Ha nincs meg tegnapra, akkor jó lesz most, rögtön. A túlvilág, az újjászületés olyan távol van. A tenger viszont már 1000 kilométeren belül egy jó kocsival pár óra. Ott újjászületek és kipihenten jövök vissza, és dolgozom 20 órát, hogy olyan házban élhessek, aminek a képe ott lóg az irodám falán. És ha meg lesz, akkor is nézhetem majd az irodai képet, mert a fenntartásához szintén 20 órát kell majd dolgoznom. Egy belföldi nászút egyenesen már a szegénység tükörképe.

Jézus is vándorolt, de a reggeli kanossza a munkába jutáshoz már burleszk. Teljesen bevett már itthon is, hogy a családnak több járműve van, és külön-külön mennek dolgozni, természetesen külön autóval. Jót röhögtünk a múltkor azon, hogy ki kéne próbálni a kombínó villamost.

Szóval, mi a baj a spiritualizmussal mostanában? Én meg azt kérdem: hogyan tudnék lassítani, amikor megjelenik az új „ÁJFON” Azt hiszem itt az ideje, hogy feltegyünk néhány kérdést magunknak. De ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha elhúzódunk a bulvárördögtől. Ugyanis az ördög nem alszik, és a nap 24 órájában nyomja nekünk a válaszokat. Gondolkodik helyettem. Nem csak azt mondja meg, hogy mit főzzek, de azt is hol és hogyan. Persze ez lenne a legkevesebb, de felfedez mindent helyettem, és azt is eldönti, hogy kit szeressek, és kit utáljak. Ésatöbbiésatöbbi.

Tehát néhány kérdés, az első azonnal adja magát. Mi a fészkes fenének nekem az új ájfon? Azért mert tud 200 olyan dolgot amit sose fogok használni? És ha mégis? Ugyan már ötvözi a fényképezőgépet az ébresztőórával. Szuper.

Na ez megint olyan bulváros lett. Nem igaz? A cél meg az lenne, hogy gondolkozzunk. Szaladjunk neki még egyszer. Nézzünk néhány lényegtelenebb kérdést. Mikor nevettél utoljára egy jóízűt a szeretteiddel? Gyerek, szülő, társ, barát. Mikor beszélgettél utoljára filmről, színházról, könyvről, kiállításról? Persze ha nem ezek egyike a munkád. Óh, miért dolgozol? Mi a célod a munkáddal? Van-e valamilyen terved amit a munkáddal valósítasz meg?

Játssz velem! Tegyél fel 10 kérdést, és oszd meg velünk.

Folytatása következik.

Miért?

A Magyar, beteg. Kerülgetett mostanában ez a film (Az Angol Beteg). Láttam több helyen is akciósan, kacérkodtam is vele, de így Karácsony előtt inkább az ember másra gondol. Aztán tegnap egy reklám mentes csatornán „véletlenül” leadták.

Előtte a hírekben a zsebesekre hívták fel a figyelmet, főleg nők és és az idősebbek a célpontok.  Utána meg Almásy Gróf.  Hogy vigyek egy kis tőzsdét is az írásba: komoly divergenciát véltem felfedezni a két kor között.

Speciel nekem is hiányzik az a „politikán innen vagy túl”-i világ, ami egyik vezérfonala volt a filmnek. Jól még fért a muzulmán a kereszténnyel, az Angol a Magyarral, a heteró a meleggel.  Persze a „nagypolitika” itt is mindent hazavág. Én azonban nem ezen kesergek. Ez nem érdekel. így is túlságosan bele vagyok keverve. Nem is olyan régen a haverokkal a csajokon meg a FradiDózsán kaptunk hajba. A főtéma az LGTOMEGARICSE, stb. koncertje volt.  Ma nincs egy hely, nincs egy hely ahova mehetnék, ahol a negyedik mondat már ne a pártokról szólna.

Lehet, hogy ez az egész egy álca? És pont azért kell, hogy ne férjünk meg egymással? És a politika úgymond értünk a védelmünkben, még nagyobb hatalomra tesz szert felettünk.

Nem lehetne egy amolyan Istvános, veled Uram, de nélküled típusú demokrácia?

Szóval hol van az Almásy féle magyar ember mostanában. A kíváncsi, a lovag, a felfedező, a Szellemes, a Világpolgár, a toleráns?

Mi van helyette? A nők idősek sanyargatója, gyilkosa, tanárát fenyegetője, bántalmazója, kényszerből csalóvá vált vállalkozó, tengődő, uzsorástól rettegő, ha magyarul megszólal az életével játszó, rendőrök által megerőszakolt.

Ez lett Attila? Árpád örökségéből? Egy megélhetési nép. Egy fapados nemzet.

Világszinten drágulnak az élelmiszerek, de ezt mi nem érezzük. eladhatatlan az alma, a dinnye, a tej, a szőlő, a hús, a kukorica.

Megélhetési, majd hajléktalan. Vagy csak Csipkerózsika álmát aludjuk? Mikor mondhatjuk már azt, hogy megbűnhődte már e nép?  

Szóval a Magyar, beteg. haldoklik.