OLVASS BELE!

„ a hossz, fiacskám, az pezsgő, kaviár, autók, szép nők……. és a bessz, kisfiam, az egy pohár sör, egy pár virsli, villamos és a mama”

(Andre Kostolany)

ELŐSZÓ HELYETT!

Az első kötetnek azt a címet akartam adni, hogy a Tőzsde mítosza. Szerencsére benéztem egy könyvesboltba és megrökönyödve láttam, hogy minden harmadik kiadvány valaminek a mítosza.

Így aztán arra gondoltam -miért ne lehetne az a címe, amiről szól.

A könyvsorozatnak a célja, hogy a negyedik nyugdíjpilléren keresztül betekinthessünk a tőzsdei kereskedés, befektetés világába. A rövid távú pénzkereseti technikákhoz megtanuljuk a technikai elemzés fortélyait, a befektetések világába pedig a fundamentális elemzéssel válthatunk jegyet. A két elemzési módszert nem állítjuk egymással szembe, hanem megkeressük a helyét mindkettőnek a szisztémáinkban.

Azt tudnunk kell, hogy az állam a nyugdíj szándékú megtakarításunkat évi 30%-kal, de maximum 100ezer forinttal támogatja. Ha ezt a (hat) kiadványt figyelmesen végigolvassa, és elvégez egy kb. heti kétórás gyakorlást, az évi 30% fölött is igen sok profitot realizálhat. Mert hát ugye ott van még a részvény saját emelkedése és az osztalék is.

Ezen könyv vége felé van egy szemléltető példa is, ami több mint meglepő.

Miután visszalapozott, Kedves Olvasó, folytatnám. Ezt az utazást tekintse úgy, mint amikor a kis királyfi vagy a szegénylegény (megfelelő rész aláhúzandó) elindul szerencsét próbálni. Rajta kívül senki sem kételkedik a sikerében. Higgye el, hogy a mi életünk is sikersztori. Gondolja csak el, ha megtanultunk olvasni, írni, kerékpározni, úszni, akkor gondot okozhat-e az, hogy megértse a tőzsdék világát?

Többször elő fog fordulni az, hogy ismétlem magam. Ismétlem magam. Ez nem feledékenység vagy modorosság. Vannak gondolatok, amik több helyen is igazak, és vannak gondolatok, amiket nem lehet elégszer ismételni. Hát ezért ismétlem magam. Bár az lenne a helyes kifejezés, hogy másokat ismétlek. Igen, amiket leírtam ezekre az oldalakra az én tapasztalataim mellett figyelembe vettem mások (sokkal tapasztaltabbak) megfigyeléseit és gondolatait is. Ezeket próbáltam meg egységbe foglalni és átnyújtani a nagyérdeműnek. Vagyis ÖNNEK!

Normális esetben azzal kellene kezdenem az írást, hogy bemutatom a nyugdíjrendszert, és jajveszékelve vázolom a sötét jövőt. Nyugtalanító statisztikák hegyeit hordhatnám ide kupacba, hogy még az élettől is elvegye a kedvünket. Nem teszem, hiszen mindenkinek vannak nyugdíjas ismerősei. Mindenkinek a saját valóságában ez szerepel valamilyen módon. Felesleges nekem ezzel kapcsolatban bármit is mondanom.

Elemezhetnénk a várható nyugdíjreformot is. Minek? Inkább foglakozzon ez a könyv egy valóságos lehetőségről és ne eshetőséget, fantasztikumokat fessen a falra.

KEDVES OLVASÓ!

Egy könyvsorozat első kötetét tartja a kezében. Ebben a kötetben átnyújtok Önnek egy lehetőséget, hogy évente addig, amíg nem éri el a nyugdíjkorhatárt kereshessen 100.000 forintot.

Nem én adom, hanem az állam, mint Negyedik Nyugdíj Pillér (NYESZ). Mondhatnám úgy is, ez a lap (lapok) jár(nak) Önnek. Ezért is ez a címe:

100.000 Ft. Évente!

Őszintén szólva egy nyomtatott oldalon el lehet magyarázni a törvényi feltételeit, de az én célom az, hogy átcsábítsam a tőzsdések, tőzsdézők táborába. Ezért ezt a kötetet úgy általában a tőzsdéről írom. Néhány példával is illusztrálva.

Általánosan megfigyelhető viszonyulás a tőzsdével szemben érzett egyfajta tartózkodás. Ez köszönhető nagyrészt annak is, hogy hajlamosak vagyunk felülni a pletykáknak és alulértékelni saját magunkat. Abban az értelemben, hogy ha valamit nem értünk, gyakran túlmisztifikáljuk. Apám gyakran mondogatja: nem félsz, hogy elveszíted az összes pénzed? Bármi újba belefogunk mindig lesznek hivatásos ijesztgetők. Pusztán jóindulatból (vagy irigységből). Gondolom mindenki tudna a saját szakterületéről hasonló példákat mondani.

Másrészt aggájaink vannak, hogy ehhez a pénzkeresési módszerhez csak szakképzett emberek férnek hozzá.

Ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor azért kiderül, hogy korántsem olyan bonyolult dolog, és tulajdonképpen bárki számára hozzáférhető vállalkozásról van szó.

Nagyon is idevágó az a közmondás, amikor mással kapartatjuk ki a gesztenyét. Miről is van szó? Felépítettek okos és szorgalmas emberek egy olyan nagy vállalatot mint pl. a Mol, és én, mint ügyeskedő, odaférek a tűzhöz és hasznot tudok húzni az ő munkájukból. Vagy másképpen kifejezve magam, nem kell nekem még egyszer feltalálnom a kereket.

Ezekben a modern időkben a levegőben repdesnek a milliók, csak ki kell tárnom az ujjaimat, hogy ragadjon az enyémre is valamennyi pénzecske. Nem mondhatjuk már azt, hogy idehaza semmire sincs lehetőségünk, az Interent segítségével a székünkből utazhatunk ahova csak akarunk. Tér és időkorlát nélkül.

Ami nekünk új, az gyermekeinknek megszokott lesz. A negyedik nyugdíjpillér bevezetésével a tőzsdei kereskedés kicsiben mindenképpen része lehet, lesz az életünknek.

Mindannyian félünk az új dolgoktól, de ha látjuk, hogy mások könnyedén ugranak be a vízbe, előbb – utóbb nekünk is megjön a kedvünk, és már nagyon melegünk is van, csak még van bennünk egy kis félsz és lehet, hogy az el sem múlik az első ugrásoktól. De ahogy egyre többet ugrunk bele, elkezdjük élvezni az adrenalin adta gyönyört, és már másokat is bíztatunk, hogy gyere már. Gyere már, gyere már, gyere már!

Mivel készülünk egycipőben járni javasolnám, hogy tegeződjünk. A könyvsorozat végén, ha akarod, visszamagázódhatunk. Egy híres MLM-es oktatónak van egy frappáns mondása a tegeződésre: „magától ez úgy sem megy”. Ez a tőzsdére is igaz. Már csak azért is, mert nem túl nagy örömünkre kereskedni csak brókereken kersztül lehet. A tanulásunkat is érdemes gyakorlott tőzsdézőktől ellesni. És érdemes klubbokba, összejövetelekre járni, ahol némi új információra is van reményünk.

Ha még nincs Internet ismeretünk, azt is meg kell oldanunk, de talán ez a legkönnyebb része. És pénz, pénz, pénz is kell hozzá. De mennyi is?

A választ nem én hanem Te tudod.

Ahhoz, hogy kihasználd az állam adta lehetőséget, hogy megkapd a maximális hozzájárulást a negyedik nyugdíjszámládhoz évente 300 000.- forintra lesz szükséged. Egy aktív portfólió felépítéshez 5-10 000 dollárnyi forintra. Ha jelenleg nem áll rendelkezésedre ez az összeg, ne dobd a sarokba ezt a könyvet. Mert mire eljutsz odáig, hogy élesben kereskedhetsz, addigra elő fogod teremteni a hozzávalókat. Ilyen az agyunk, Ő fog neked segíteni. Ha akarod, fogadok veled itt a könyvsorozat elején.

Könyvsorozat? Hát igen be kell vallanom, hogy egy hosszabb távú ismeretségre tettél azzal szert, hogy megvetted ezt a könyvecskét. Ezzel együtt 6 könyvet szándékozok összeállítani.

Azt gondolom, hogy egy hiánypotló terméket tartasz a kezedben és ez, vagyis a hiány pótlása is az egyik célja. A másik az, hogy átnyújtsak neked évi minimum 100 000 (százezer) forintot. Ezzel együtt egy független és szabad élet reményét is. Tudom ezek nagy szavaknak tűnnek. Én is érzem. Mégis hívlak erre az izgalmas utazásra, és ha engeded, az elején a hónod alá nyúlok, hogy amíg nem vagy erős, el ne bukj. Olyat nem fogsz ebben a könyvben (és a többiben sem) olvasni, hogy ezt vagy azt vegyél azonnal mert abból nagy pénzt tudsz realizálni, de olyat fogsz olvasni, hogy ne kapkodj, várj, gyakorolj. (Kivétel a NYESZ). Olyan tanácsokat fogsz tőlem kapni, hogy hol lehet a legjobban valós adatokkal „játékpénzzel” kereskedni, hogy tapasztalatra tegyél szert mielött kilépsz az ÉLET-be. Felmerül benned a kérdés, mennyi ez az idő? A könyvsorozat nagyjából egy éves megjelenési időtartamot céloz meg. Az eltelt év végén nyugodtan ugorhatsz egyet-kettőt.

A tőzsdézés nem lottó vagy más szerencsejáték. Ez egy szakma. Vagyis megtanulható. Ez a legfontosabb, amit leírhatok neked.

MEGTANULHATÓ.

Hidd el, már ezért az egy mondatért érdemes volt kezedbe venni ezt az irományt.

HASZNÁLATI UTASÍTÁS A KÖNYVHÖZ!

Firkáld össze, húzz alá olyanokat, amiket fontosnak tartasz. Talán érdemes lesz többször is átlapozni majd a későbbiekben. Valószínűnek tartom, hogy lesz olyan, ami csak később válik tisztává. Később esik le.

Mielőtt nekifutsz ennek a pár oldalnak, érdemes lenne elgondolkoznod azon, mit szeretnél kapni ettől a könyvtől, a tőzsdétől.

Nem akarok túl nagy feneket keríteni neki, de mit vársz az élettől? Mi az, amiért felkelsz minden nap? Érdemes elgondolkoznod, hogy számodra mi a fontos az életben. Mit miért teszel.

Nekem a legfontosabb a szabadság, erre törekedtem és törekszem most is.

Ez az én képletem, olvasd át többször és lehet, hogy érdemes néha visszalapozni hozzá majd később is.

Szabad pénzmennyiség+befektetési stratégia+tanulás+idő=Szabad élet.

Itt lehet hozzászólni !