Happy Bourse Day

Egy fiatal fiú, Bernie vidékre költözött és vett egy szamarat egy idős
parasztbácsitól 100 dollárért. A parasztbácsi megígérte, hogy másnap
elviszi neki a szamarat. A következő nap el is ment Berniehez és azt
mondta:
“Fiam, rossz hírem van. A szamár megdöglött.”
Bernie így válaszolt: “Na jó, akkor add viza a pénzem!”
A parasztbácsi vállát vonogatva mondta: “Nem megy. Már elköltöttem.”
Erre Bernie: “Rendben, de azért hagyd itt a szamarat!”
A parasztbácsi azt kérdezte: “Mit fogsz csinálni vele?”
“Sorsjegyeket fogok kibocsátani, és kihúzom a nyertest.”
“Hülyeség”, gondolta a parasztbácsi.
“Nem lehet egy döglött szamarat kisorsolni.”
“Persze hogy lehet” – felelte Bernie hetykén.
Egy hónappal később újra találkozott az öreg bácsi Bernie-vel és azt
kérdezte: “Na mit csináltál a döglött szamárral?”
- “Kisorsoltam. Eladtam 500 darab sorsjegyet darabonként 2 $-ért és az
összes sorsjegy 2 $-os költsége mellett 998 $ nyereséget értem el. A
döglött szamár 100 $-os veszteségét természetesen leírtam.”
“És nem reklamált senki?” – kíváncsiskodott a parasztbácsi.
“Dehogynem. Az, aki megnyerte a szamarat. Visszaadtam neki a két
dollárját.” …..

 A válságra való tekintettel rabolj egy libát.

Csirke vagy pulyka nem jó. Kipróbáltam. Alig bírtam leverni a lázadást. Egész liba helyett jó az aprólék is. Bár én jobb szeretem, ha egy egész libából gazdálkodok. A nemes részeket külön rakom.

Máj, comb, mell. Ezek sütésre várnak. Az összes többi- pestiesen szólva- megy a levesbe. A leves nálam a következő képpen készül. Annyi vizet rakok a fazékba, amennyi ellepi a cuccot. Ez valamivel kevesebb, mint a végén, mert még felöntöm a megfelelő méretre. Viszont sót annyit rakok bele, mintha már benne lenne az egész folyadék mennyiség. Ezért a hús sósabb lében puhul és így ízletesebb lesz. A matrózaim rendszeresen esznek szalonnát, ezért mindig marad egy-egy szebb bőr darab, ezt is belerakom a levesbe. Babérlevél, egy fej vöröshagyma, és paprika meg paradicsom, ha van a hajón. Szoktam fokhagymát is, de azt nem muszáj. Jöhet a bor. Ilyenkor édeset szoktam inni. Furmint a kedvencem, de megfelelő a muskotályos is. Van idő poharazgatni, mert amíg megfő, addig haladunk egy pár csomót. Ha eluntam a borozást, nekiállok a zöldségnek. Sárgarépa, fehérrépa, zeller és karalábé. A répát karikára, a többit kis kockákra vágom. Gyűlölöm ha laskára vágják a zöldséget. Egyszer volt egy ilyen szakácsom. Azóta a cápákkal barátkozik. Ha már jól fogy a bor, akkor megnézhetjük, hogy elengedte-e már a husika a csontot. Ez a rész kicsit munkaigényes. A csontról szépen egyenként le kell szedegetni a húst. Amikor kiszedtem a léből a libát, akkor le is szűröm, és most rakom bele a zöldséget. Répáéknak már nem kell sok. Szeretem, ha kicsit ress a zöldség. Mire megfő, én is lepucoltam a csontokat. A nagyobb darabokat, mint a szív vagy a tüdő, felszeletelem. Ekkor veszem észre, hogy a rizs még hiányzik. A kukta is borozott, de már kapja is magát. A rizs lehet gyors, én speciel a barna rizsre szavazok. A leves tetejéről leszedem a zsírt, és abban megpirítom és általában levessel is öntöm föl. A ludaskása elkészítése nem egy mindennapi feladat. Nem lehet összedobni csak úgy.

Tavaly nyáron kikötöttünk, és éppen ott hirdeti magát egy liba vendéglő. Hát, ugrunk is a fiúkkal, hogy gyerünk. A többiek okosabbak voltak, mert sültet kértek. Kihoz elém a miniszoknya egy tálat, amin van egy libaszárny egyben és három répa karika a marék rizsen. Szerintem a kocsma azóta is ég. A szakácsot elraboltuk, és egy évig dolgozott a hajón rabszolgaként. A másodtisztem engedte el. Ha rajtam múlt volna, örök életére láncra raktam volna. Hát, ilyenek ezek a mai tisztek. Ha megfőtt a rizs és a zöldség, az egészet óvatosan összekeverem. A zöldségekre vigyázok a legjobban, nehogy összetörjenek. Ennek az ételnek nem árt, ha nem azonnal fogyasztják. Másnapra kicsit összeérnek az ízek, bár a sokféle liba húsnak így is más és más íze lesz. Néhány úri ficsúr savanyúságot is eszik hozzá. Céklát, és ez nem minden.

Van egy olasz, aki reszelt parmezánt rak rá. Szerintem ezek rontanak az ízlelésén, de ez már nem az én dolgom.

Száraz bort iszok hozzá, de van olyan matrózom, aki sörrel öblíti le. Hová süllyedt ez a világ?

A reggeli tükör mindig kijózanít. Azokat szoktam legelőször kardélre hányni, aki azzal jön nekem, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Aki ilyet mond, az nem gondolkozik, csak oda akar neked valami okosat vetni. Az aktív élet ad bizonyos fajta folyamatos izom munkát, ettől a hajós erős és izmos még ötven évesen is. Ha kell, oda is teszi magát, de a sebei már nem úgy gyógyulnak, mint azelőtt. Mikor ifjú titán voltam, zavarba ejtett a felnőttekkel való kommunikáció. Kinek mit köszönjek? Aztán jött az az idő, amikor az ifjú hölgyek magázva köszöntek még akkor is, ha én szemérmetlenül tegeztem őket. A legrosszabb viszont az volt, amikor már ők hebegtek, hogy hogyan is csókolom, jó napot vagy esetleg helló. Jaj, ezeknek a lányoknak milyen friss illatos széna szaguk volt még az én időmben. Nem is tudom, mikor váltottak át a dezodorra. A széna illatában ott bujkált a gyöngyvirág, a zsálya és a vanília. Aztán egy ilyen széna szagú csitrinek magyarázd meg félidőben, hogy Te most éppen húsz évesnek érzed magad. A hajón a szénaszag, ez a különleges illat hiányzik a legjobban. Én tíz évente ünneplem a születésnapomat. Mikor húsz voltam, azt hittem innen enyém az egész világ. Mikor harminc lettem, az enyém lett. Negyven évesen elgondolkoztam, hogy hová ez a sok hajózás, és mit is értem el. Csináltam egy rovancsot. Valaki csinált velem egy rovancsot. Az anyagi dolgok már nem okoznak akkora örömöt. Nem halmoztam fel nagy vagyont, de nem is ez volt a célom. Ha volt pluszom, azt két kézzel szórtam. Lehet azért, mert apámék földművesek voltak. A véremben van a vetési kényszer. Nem szerettem negyven évesnek lenni. Az olyan semmi. Nem vagy fiatal, de még nem vagy tiszteletet kiváltó aggastyán sem. De nem ezért nem szerettem. A hajós társak közül nem sok nyugdíjast ismerek. Hogy is mondja a költő? „íme kész a leltár, éltem és ebbe más is belehalt már”. Attila barátom ezt nagyon eltalálta. Szánalmas a mai utazó, sehol egy rohadt gondolat, nemhogy költészet. Költők még vannak, de hogy kinek írnak, azt nem tudom. Ja, az öreg Szindbádnak. Ezzel sokra ugyan nem mennek ,Varró úr és társai. A költészettel együtt sírba rakjuk a hangulatot is. Hol van a sánta cigány, akinek sír a kezében a hegedű? És hol vannak azok, akik egymást túl kiabálva követelik kedvenc nótájukat? A mindenhovaautóvalmenőember már nem ér rá semmire. Nem is mulathat, hiszen ki viszi haza az autót? Mikor még szekérrel mentünk a búcsúba, húsz kilométer egy egész napos program volt. Ma Ausztráliába lehet ennyi idő alatt eljutni. És ettől senki nem lett boldogabb. Én pedig tudom, hogy a föld, az bizony lapos, és az út végén leesek majd a nagy tányérról. Ez így a legjobb, sem repülő alkalmatossággal, sem hajóval nem lehet a sorsunkat megkerülni. De amíg el nem érek a szélére, addig én irányítom a kalyibát, bár a szélirány befolyásolhatja az eredményt. Ha szembe megyek vele, hamar bedug a víz alá. A szél akármerről fúj, a barátom. Csak ezt fel kell ismerni. Ha valami éppen rossznak tűnik, az lehet, hogy a legnagyobb szerencse ami történik veled. Biztos ismered a tanmesét a szegény pásztorról, akinek elveszett az egyetlen lova. Micsoda szerencsétlenség. Átkozta a sorsot, mígnem az egyik reggel a mén egy vemhes kancával jött haza. Micsoda szerencse. A kanca hamar elnyerte a nagyobbik fiú figyelmét és szeretetét. Türelemmel meg is szelídítette és arra gondolt, hogy majd megüli és hátassá teszi. Az első lépések után megvadult a ló és ledobta a fiút. A lába szilánkosra tört és úgy nézetett ki, hogy élete végéig sánta marad. Micsoda szerencsétlenség. Röviddel ezután kitört a háború. A sánta fiú kivételével mindenkit besoroztak a faluból. Annak rendje és módja szerint oda is veszett mind. A sánta fiú maradt az egyetlen férfi a faluban. Micsoda szerencse. Nem folytatom. Micsoda szerencse!